Archive for the zsidóság Category

A Vérvád politikailag helytelen szemszögből

Posted in revizionizmus, társadalom, zsidóság on május 24, 2008 by Judit

▐ A tiszaeszlári bűnper jutott az eszembe, amikor az alábbi könyvismertetőt elolvastam. -Judit

Az elnémított Clio

Írta Israel Adam Shamir
(Clio Gagged, by Israel Adam Shamir, http://www.israelshamir.net/English/Eng16.htm )

▐ (…) Aki szabályozza a múltat, meghatározza a jövőt. Ez az értekezlet kifejezetten ezzel a kérdéssel foglalkozik: elégedetlenek vagyunk a jelennel, ezért a múlthoz fordulunk, és az újraértékelésével tervezzük befolyásolni a jövőnket. Ha a történelmi közbeszéd bizonyos részeit nagyon védelmezik, vagy egyenesen kiforgatják, csak több okunk van arra, hogy megtámadjuk. Semmiképp sem a holokauszt a történelem egyetlen hevesen védett területe, ahol a lázadó hamar a mély vízben találhatja magát. Legutóbb például a zsidó emberáldozat régi ügye került felszínre Olaszországban, amikor megjelent Ariel Toaff professor könyve, a Véres Húsvétok (Passovers of Blood).

Nyilván tudják már, hogy Toaff professzor bebizonyította, hogy néhány zsidó, akiket a középkorban azzal vádoltak, hogy keresztény gyerekeket raboltak el és öltek meg, ténylegesen bűnös volt a vádban. Kegyetlen gyilkosságért végezték ki őket, és nem az állítólagos keresztény előítélet és ősi antiszemitizmus áldozatai voltak. Az ember arra gondolhatna, hogy ezt meg kéne ünnepelni: a bűnözőket nem megrágalmazták, hanem törvényesen megbüntették. Az igazság érvényesült, és a mai zsidók örvendezhetnének, hogy a középkori zsidóellenes előítélet csak egy mítosz volt, hasonlóan ahhoz a mítoszhoz, hogy a németek szappant főztek a zsidókból.

A zsidó szervezetek azonban egyáltalán nem voltak boldogok. Ők nekiestek egy izraeli egyetem középkori zsidó történelemmel foglalkozó zsidó professzorának úgy, hogy a lelkileg meggyötört, majdhogynem keresztre feszített Toaff professzor visszavonta és megsemmisítette a könyvet (szerencsére napjainkban ez már nem olyan egyszerű, ezért a könyvet el lehet olvasni a következő Internet címen: http://www.vho.org/aaargh/fran/livres7/pasque.pdf), azt a csekélyke pénzösszeget, amit a kiadójától kapott, beszolgáltatta az ADL (Rágalmazás Elleni Liga) zsidó inkvizíciójának, és ismételten bűnbánatra kényszerítették (http://haaretz.com/hasen/spages/830711.html ). Az izraeli országgyűlés (a Knesset) azt tervezi, hogy dr. Toaffot bebörtönözteti (http://www.haaretz.com/hasen/spages/831189.html ), mások mindenét el akarják kobozni és azt látni, hogy szegényen és kiközösítve haljon meg. Tovább »»

Reklámok

Izraelből külföldre szökött egy szadista gyerekkínzó rabbi

Posted in Izrael, vallás, zsidóság on április 28, 2008 by Judit

clip_image001

Gubicza Eszter, v, 2008/04/27

A szadista zsidó rabbi: körözés alatt. Ha a zsidó gyerekekből így űzik ki a sátánt, akkor mit művelnének gójok gyermekeivel? Az izraeli rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egy rabbi ellen. A zsidó lelkek karbantartóját józan ésszel felfoghatatlan bűnökkel vádolják.

Jeruzsálem, a törvénytelenül megszállva tartott, és a mai napig a világ egyetlen országa által – még az Egyesült Államok által sem – elismert zsidó “főváros” ügyészsége nemzetközi körözést adott ki Elior Chen (Elior Cohen) rabbi ellen. A szadista zsidó férfit többek között súlyos szellemi és maradandó fizikai sérülést okozó folyamatos gyerekkínzással és felbujtással vádolják.

A vádirat szerint Chen rabbi utasítására és jelenlétében egy 3 (három) és egy 4 (négy) éves kislányt anyjuk és David Kugman, egy másik zsidó férfi hosszú hónapokon át módszeresen kínzott. A gyerekeket korbáccsal, kalapáccsal, szöges és láncos botokkal rendszeresen véresre és eszméletlenre verték, késekkel szurkálták, vágták, a kicsik vérző nyílt sebeire forró sót szórtak, kezüket öngyújtóval égették és pirosra izzított elektromos tűzhelyre szorították, a rabbi székletét rendszeresen megetették a gyerekekkel, napokon át nagy utazó bőröndökbe zárták őket, órákig áltatták a gyerekeket a jéghideg zuhany alatt, tömény alkoholt öntöttek le a torkukon addig, amíg el nem kezdtek hányni, nyílt tűzön felizzított köveket tettek a ruhájuk mögé a meztelen testükre, amit aztán szorosan rákötöttek a hátukra, mellükre, hasukra, a kicsik szájába zsidó sábesz deklit (kerek sapka) tömtek és széles ragasztó szalaggal leragasztották a szemüket, szájukat, hogy ne tudjanak kiabálni vagy sírni.

Ha Chen rabbinak a hosszú ideig tartó kínzások alatt el kellett mennie, akkor részletes írásbeli utasítást adott az “édesanyának,” hogy távollétében milyen módon és meddig folytassák a kínzást. A környékbeli lakók tudtak a kínzásokról, látták, hallották hogy mi történik a házban, de nem szóltak senkinek, mert “egy régi, megszokott zsidó szokásról van szó, a Sátánt valahogy ki kell űzni belőlük”.
Az ügyről beszámoló sajtójelentésekből kiderül, hogy ezeken kívül más módszerekkel is igyekeztek a gyerekekből kiűzni a rossz sátáni szellemet, de a többi kínzási módszerről eddig még nem számoltak be a jelentések. A szörnyű kínzások hatására a három éves kislány idén márciusban örökre megnyomorodott, eszméletét vesztette, kómában, mesterséges lélegeztetés és etetés mellett agyhalott állapotban fekszik egy jeruzsálemi kórházban. Az orvosok szerint olyan súlyos csonttöréseket, fej- és agysérüléseket okoztak neki, hogy eszméletre térésére, vagy bármilyen fokú felépülésére nincs remény. A másik gyerek hollétéről és jelenlegi állapotáról nem esett szó a tudósításokban.

Chen rabbi Kanadába vagy az Egyesült Államokba szökött a felelősségre vonás elől. Efraim Zuroff, (a new yorki születésű Zuroff úr a jeruzsálemi Hebrew Egyetemen végzett holokauszt szakon, ez a legmagasabb iskolai végzettsége) a hazánkban is nagy tiszteletnek örvendő és méltán népszerű Simon Wiesenthal Center vezetője eddig még nem követelte a washingtoni vagy az ottawai kormánytól a szadista rabbi kiadatását és bíróság előtti felelősségre vonását.
(Jack Corn – Szent Korona Rádió) ◙

Pasted from <http://szentkoronaradio.com/node/33161>

Israel seeks extradition of rabbi from Canada /angol nyelvű  közlemény/

Int’l warrant issued for Elior Chen /Jerusalem Post/

Naomi Ragen on Rabbi Elior Chen – Is this a case of Ritual Abuse?

Ritual Abuse is an extreme sadistic form of abuse of children and non-consenting adults. It is methodical, systematic sexual, physical, emotional and spiritual abuse, which often includes mind control, torture, and highly illegal and immoral activities such as murder, child pornography and prostitution. The abuse is justified by a religious or political ideology. ◙

Bolsevista gyilkosok!

Posted in magyar-gyűlölet, zsidóság with tags on április 7, 2008 by Judit

▓ Sokan közülünk szeretnének feledni: ► a multat, a történelmet, az egész nyomorúságos magyar sorsot. Jobb, emberségesebb, szebb magyar jövőt szeretnénk. Miért? Talán nem érdemeljük meg? Nagy bűnünk a felejtés, mert amelyik nép könnyen felejt, annak megismétlődhet az, amire éppen nem akar emlékezni. És ezt a könnyelmű felejtést használják ki azok, akiknek elődei — a kunbéla népbiztosok! — megígérték, hogy “egy nap majd visszajönnek.”

Valóban visszajöttek, — ők már nem kommunisták, hanem a szabadkőműves Újvilágrend trockista rablókapitalistái, — ott vannak Magyarországon, a mi hazánkban, … kifinomúlt viselkedéssel, divatos öltözetben, BMW-ket vezetnek a főváros utcáin, magyar földeket és gyárakat vásárolnak, és főleg — magyarfaló cigányokkal szövetkezve — meghatározzák nekünk, hogy a saját országunkban mit tehetünk és mit nem tehetünk, lehet-e Magyar Gárda vagy nem, sőt Izraelből hívják be a cionista titkosszolgálat pribékjeit! Ott ülnek sajtóirodákban, TV és Rádió szerkesztőségekben, könyvkiadóknál, a Parlamentben, iskolákban… már nem is sorolom tovább. — Albumot készítettem Tormay Cecile, Bujdosókönyvéből, hogy GONDOLKOZZATOK! -tj

► Bolsevista gyilkosok!

Elitképző a Lauder iskolában? Jó tudni!

Posted in cigányok, magyar-gyűlölet, vallás, vatikán, zsidóság on április 6, 2008 by Judit

csakegyzsidoelszolas

▓ A keltezésről ítélve ez az ömlengés egészen friss! Meglepő? Egyáltalán nem! Évek óta írok az elzsidósításról, mint nagy tervükről. De valaki odafigyelt? Ah nem! Nem tudni hol jelent meg, valószínűleg valamelyik Fórumon, ahol ritkán tudják megállni, hogy ne dicsekedjenek a sikereikkel. De arra nem is gondolnak, hogy azért mások IS elraktároznak dolgokat, amelyek ha nyilvánosságra kerülnek, nem mindig válnak az előnyükre. A patkányok szeretnek sötétben tevékenykedni, ám ha egyszer valamelyik kikerül a napfényre és kiderül a disznóság, akkor … már nem is folytatom, úgyis tudjátok! — Tóth Judit

▓ Cikkek a Hazánkért c. lapom Archívumában: http://www.hazankert.com

Mit tudtam meg a közgyűlésükről?

Posted in cigányok, magyar-gyűlölet, zsidóság on április 6, 2008 by Judit

▓ A Nemzeti Hírhálónak köszönhetjük, hogy közzétette a Síp utcában lezajlott Mazsihisz-közgyűlés félórás videófilmjét. Erre a címre kattintva … http://www.zsidonegyed.com/node/5699 … persze, a portálon csak bejegyzett személyek léphetnek be. Tehát a filmet csak a Nemzeti Hírháló jóvoltából láthattam, köszönet érte! Nem tagadom, tanulságos félóra volt …

De miért a nagy titkozódás a Síp utcában? Talán nem szabad hallanunk azt, hogy a magyarországi zsidóság egyezményeket kötött a cigánysággal a Magyar Gárda szétrobbantására? És hogy mi mindent lehet majd rákényszeríteni az Alkotmánybíróságra? Hm…! Ezt eddig gyanítottuk, de most már egészen biztosak lehetünk abban, hogy a magyarországi cigányok mögött kik vannak, és honnan veszik maguknak a bátorságot, hogy büntetlenül gyalázkodjanak, ártatlan embereket gyilkoljanak.

▓ Nemzeti Hírháló — “A Mazsihisz közgyűlésén ezúttal is tág teret kaptak az antiszemitizmus elleni harc időszerű kérdései. Mai különkiadásunkban közel félórás összefoglalót sugárzunk a Bayer-cikk és a Gárda miatt nyugtalankodó küldöttek felszólalásaiból. Időrendben: Erdélyi Miklós, Feldmájer Péter, Suchman Tamás, Schweitzer József, Streit Sándor, Vadász Gábor, Grósz Andor.” — Rémálom a Síp utcában – Füles videó — 2008-04-02 14:20 zsidonegyed.com ◘◘◘

Mózes akáckéreg-teát ivott?

Posted in revizionizmus, vallás, zsidóság on április 1, 2008 by Judit

mozes.jpg▓ Benny Shannon a jeruzsálemi Hebrew University tanárának vitakedvelő cikke jelent meg a “Time and Mind” c. bölcsészeti kiadvány márciusi számában.

“Magasan valahol a Sínai hegy tetején Mózes pszichedelikus (tudatosságot fokozó) kábítószert vett be, amikor meghallotta Isten Tízparancsolatát. A Biblia-időkben léteztek gondolkodást befolyásoló kábítószerek, amelyek az izraeliták vallási szertartásainak a kellékei voltak. Ami pedig Mózest illeti a Sínai hegyen, ez vagy valami kozmikus természetfeletti jelenség lehetett, amit nem hiszek, vagy legenda, amit megint nem hiszek, végül, és ez nagyon is lehetséges, egy esemény, amely Mózest és Izrael népét összehozta. Mózes valószínűleg kábítószer hatása alatt volt, amikor az égő bokrot látta. A Biblia írja, hogy az emberek hangokat látnak, ami klasszikus jelenség, vegyük példának az amazoni vallásos szertartásokat, amelyen kábítószereket használnak, hogy «a zenét láthassák». Ezt a saját tapasztalatom alapján tudom, mert 1991-ben, Braziliában az Amazon őserdőben részt vettem egy vallásos szertartáson és magam is megpróbáltam azt a bizonyos «ayahuasca» nevű pszichotróp növényt. Olyan látomásokat tapasztaltam, amelyeknek vallási-lelki jelentései voltak. Az «ayahuasca» növény pszichedelikus hatása hasonló az akácfa kérgéből főzött teához, amit a Biblia is gyakran említ.
Az izraeliták vallásos szertartásaihoz a Negev és Sínai térségében található pszichotropikus növényeket használtak. De erre nincs közvetlen bizonyítékom, ami természetes. Ugyanakkor logikusnak tűnik az, hogy valami akkor tényleg átváltozott az emberek tudatában. A Biblia más növényeket is említ, mint például a Paradicsomban a “jó és a gonoszság” tudásának a fája. Persze, nem mindenki hoz le a hegyről Tórát, aki ilyen teákat iszik. Ehhez Mózesnek kell lenni!” http://www.haaretz.com

“Itt megjelent neki az Isten angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban. Mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el.” — (Kivonulás 3:2)

“Így tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk hazánkul, legyünk hálásak, s szolgáljunk Istennek, neki tetsző módon, tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz.” — (Zsidóknak 12:28-29)

▓ Mózes eredetileg Osarsiph nevű heliopoliszi származású, tehát nem zsidó pap volt Egyiptomban, aki a hikszoszok kiűzetése utáni időben a történelem szerint 80 ezer, az Ószövetség szerint (M.II.12.37) 600 ezer felnőtt zsidót vezetett ki Egyiptomból Palesztinába, mert fertőző bélpoklos betegésük miatt a fáraó száműzte őket. Osarsiph később a Mózes nevet vette fel, és a Biblia is említi, hogy az ő bélpoklosságát (Kivonulás 4:6) Jahve csodatevő cselekedete gyógyította meg.[A világhálózaton több oldalon foglalkoznak Mózes származásával, a betegségekkel és hogy miért űzték ki őket Egyiptomból.] –TJ

A Vatikán által előírt nagycsütörtöki napi ige

Posted in ünnep, erkölcs, gyilkosság, vatikán, zsidóság on március 21, 2008 by Judit

carrying.jpg▐ Ószövetség – Kiv 12,1-8.11-14
«Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: ,,Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig!

Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával! Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez. Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr. Ez a vér jel lesz számotokra a házakon, amelyekben lesztek. Én meglátom a vért, elvonulok mellettetek, és nem ér benneteket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre, mint az Úr Ünnepét, örök szertartásként! »

***
christ-and-cross.jpg
A Vatikán által előírt nagycsütörtöki (márc. 20.) napi igében azt mondja az Úr Mózesnek: “Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr.” II. Mózes 12,12 (Kivonulás könyve).

Ezt az “igét” ma felolvasták a világ összes katolikus templomában a miséken. A felolvasás után a pap vagy a felolvasó ezt mondta: Ez az Isten igéje. A híveknek pedig kórusban ezt kellett mondaniuk: Istennek legyen hála!
A napi szentmise olvasmányt egy évre előre a Vatikán állítja össze. A világ összes katolikus templomában a miséken ezeket az igéket kell felolvasni és prédikálni róla. A rendszeres vallásgyakorló katolikusok a napi igéket mindennap elolvassák. A napi szentmise olvasmány (napi ige) mindig több részből áll, s az első rész az ószövetséget idézi leggyakrabban. — A 2008. március 20-i teljes napi ige. Tovább »»