A nyomor vámszedői

rembrandt.jpgPénzért mindent!
Emlékszem, egyik liberális szellemiségű tanárom a következő példával próbálta megvilágítani számunkra a jó üzletember jellemzőit: az a szemfüles üzletember, aki amikor kitör a pestisjárvány, azonnal átáll koporsógyártásra. Mostanában ez a példa jut eszembe akkor, amikor egyre több pénzügyi érdekcsoport: alapkezelő társaság és bank hirdetését hallom, amelyben arra bíztatják a 6 éven felül, jó minőségű ingatlannal rendelkező nyugdíjasokat, hogy adják el
házukat, lakásukat, életjáradék fejében.

A “szemfüles üzletemberekkel” kapcsolatban az egyik gondolat az, hogy ízléstelen dolog ilyen ajánlat egy olyan országban, ahol a várható élettartam férfiak esetén éppen ekörül az élettartam körül van, és a nőknél sem sokkal hosszabb. A második gondolat azzal kapcsolatos, hogy vajon milyen feltételeket diktálnak a pénzemberek. Több nyugdíjast is megkérdeztem erről. A válasz mindenhol az volt, hogy mélyen a piaci érték alatt állapítják meg az ingatlanok értékét, arra hivatkozva, hogy a nyugdíjas az eladás után is benne maradhat az ingatlanban. A nyugdíjasok általában nem pénzügyi szakértők, és ezért nem is jönnek rá arra, hogy a hátralévő, ki tudja milyen rövid életük kicsit jobbá varázsolása fejében, milyen fillérekért kótyavetyélik el vagyonukat.

Ez a gondolat átvezet bennünket egy általánosabb társadalmi problémához: van-e még egy olyan ország a világon, ahol az idős emberek, az egész életük során kemény munkával összegyűjtött, óriási vagyonnak nem tekinthető ingatlanuk felélésével, áruba bocsátásával képesek csak arra, hogy valamennyire is emberi életet éljenek? Ugyanis a nyugdíjak többsége olyan szégyenletesen alacsony, hogy csupán vegetálásra elegendő. Ráadásul a kormány, cinikus és embertelen módon beszéli le az idősebb korosztályt arról, hogy az élhető élet viteléhez kevés nyugdíját tovább-dolgozással egészítse ki. Teszi ezt úgy, hogy a nyugdíjas megkeresett bérére hatalmas többletadót vet ki, és ráadásul még a nyugdíját is megadóztatja. Vagyis minden módon azon fáradozik, hogy a nyugdíjasokat ellehetetlenítse. Ezzel szinte belelöki őket a nyomor vámszedőinek karmai közé. Ilyen ember-és főleg idősellenes hatalom valószínűleg nincs még egy a világon.

A nyomorba taszított nyugdíjas kénytelen lemondani kicsi, összegyűjtött vagyonáról, megfosztva ezzel örököseit attól, hogy a családban maradhasson az ingatlan. Vagyis a fiatalokat: a gyerekeket és unokákat is meglopja a rendszer, nehezítve életüket és szétzúzva a családi kapcsolatokat. Ez nemcsak kegyetlen, de “a normális emberi értékek szerint” erkölcstelen is. [Eleve erkölcstelen rablóbanda kormány mást nem is ismer, csak erkölcstelenséget az állampolgáraival szemben! ~TJ] Röviden összefoglalva a lényeget, a hatalom végsőkig elnyomorítja az öregeket, majd ügyes pénzügyi trükkel átjátssza megmaradt értékeiket a vele szoros kapcsolatban lévő pénzvilágnak, szétzúzva-zilálva ezzel a családi-társadalmi kapcsolatokat, gyengítve a társadalom legfontosabb alapegységét, a családot.

Végül az is figyelemre méltó, hogy azért azok, akik önálló ingatlannal, családi
házzal vagy öröklakással rendelkeznek, a középosztályhoz sorolhatók még akkor is, ha öreg korukra, méltatlanul, a leginkább nyomorgók körébe taszította őket a hatalom. A maradék vagyonuktól való megfosztással a középosztály is gyengül, és tovább nő a szakadék a nagyon gazdagok és a nyomorgók között. A társadalom rohamos léptekben “délamerikanizálódik”, ami pedig nemcsak társadalmi-gazdasági jelenség: de politikai is. A nyomorgók “fegyelmezése” az egyre inkább diktatórikussá váló módszerek alkalmazásával jár. A nyomorgók részéről pedig egyre hevesebb, gyakran véres összetűzésekbe torkolló mozgalmak kirobbanásához vezethet.
Ez az állapot a gazdasági fejlődésnek sem kedvez. Nem véletlen, hogy Dél-Amerika országai, hatalmas erőforrásaik ellenére sem tudnak sokkal gyorsabban, sikeresebben fejlődni.

Magyarországon is egyszerre van együtt a gazdasági, társadalmi, politikai és értékrendbeli káosz és válság. A pénzvilág ezen újabb, a nyugdíjasok vagyonát elorozni szándékozó trükkje az erkölcsi-értékrendbeli válság egyik nyilvánvaló jele. De a gazdasági-társadalmi állapotokat is jól tükrözi: ha nem lenne ugyanis nyomor, akkor vámszedői sem lehetnének.

Dr. Csath Magdolna
közgazdász, egyetemi tanár

2007. március

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: