Az MSZP’s trükk-varázsló példája?

“Trükkök százait kellett megcsinálnunk”, — búgta Fletó Öszödön. A jó példa ragályos, főleg ha bűzlik is, mint a döglött hal feje.

▐ Kátrányosék mocskos trükkjei
keresztapa.jpg Elképzelhető, hogy rablási kísérlet áll az olaszliszkai lincselés mögött Az Olaszliszkán történt brutális gyilkosság óta többen jelezték, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a cigányok bizonyos trükköt alkalmaznak a gyanútlan autósok kifosztására. A cigánytelepeken átvezető utakon – óvatosságból – lassabban haladó, idegen gépkocsi oldalának nekimegy (vagy csupán az oldalára üt) egy cigány nő vagy gyerek, majd eldobja magát a gépjármű mellett, mintha elgázolták volna. Az autós természetesen azonnal megáll, hogy meggyőződjön róla,nincs-e nagyobb baj. Ekkor a lesben álló aljadék cigányok a gépkocsihoz osonnak és ellopják a benne hagyott, könnyen mozdítható értékeket (pénztárca, táska, mobiltelefon). Mire a szerencsétlen idegen magához tér az ijedtségből, a bűnöző retkek már – fenyegető, ordenáré módon – a gyors távozásra “bíztatják”.

Ugyancsak gyakran alkalmazott “technika” az élősködők részéről: egy társukat az útra fektetik, körülállják, úgy tesznek,mintha segítséget kérnének – a gyanútlanul megálló autóst”befenyítik”és kirabolják. Nem ritka az sem, hogy gyerekeiket ültetik az útra, így akadályozzák a “koszdíszin” átutazni szándékozó továbbhaladását, aztán jöhet a “munka”, azaz elvenni a másét. Elképzelhető, hogy a tiszavasvári tanár meglincselésének hátterében valójában egy, az előzőekben részletezett cigánytrükk áll.

Amennyiben ez így van (reméljük, a nyomozás fényt derít a gyilkosság körülményeire), akkor viszont aljas indokból, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűnszövetségben elkövetett emberölés miatt kell(ene) felelősségre vonni a kátrányos helyzetűeket. Aki teheti, nagyívben kerülje el a cigánytelepeket.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: