Az Antall-család

forrás: A Wikipédia szabad lexikonból
Antall József Családja — Antall József ősi kisnemesi családban született. Apja, id. Antall József jogász, hivatalnok, több minisztérium dolgozója – nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás. Alapító tagja volt 1931-ben a Független Kisgazdapártnak. A II. világháború alatt menekültügyi kormánybiztos, a német megszállást követően lemondott, majd a Gestapo letartóztatta. A háború után kormánybiztos, majd a Tildy-kormányban újjáépítési miniszter 1946-ig. Később a Magyar Vöröskereszt elnöke lett, de a kommunista hatalomátvételt követően kénytelen volt lemondani, s visszavonult oroszi birtokára. 1991-ben posztumusz Yad Vashem kitüntetést kapott, Raile Jakabbal egy időben. (…)

Antall Józsefnek egy testvére volt, Antall Edith. Sógora Jeszenszky Géza későbbi külügyminiszter volt [nepotizmus az Antall-kormányban?]. Feleségétől Fülepp Klárától, két gyereke született: Antall György, ügyvéd és Antall Péter, fotóriporter.+++

:: A magyar nemzet árulói
Tehát id. Antall József ott volt az 1944.december 21-én szovjet tankok árnyékában megalakult debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésben, ahol Monsignor Varga Béla karjait az égnek nyújtva mondott hálaimát a dicsőséges Szovjetunióért! Id. Antall azt hóhérpalástos Tildy-kormányt szolgálta, amely könnyed tollvonással küldte a magyarok legjobbjait akasztófára. — Talán ennyi éppen elég is a családról! –tj+++

Egy hozzászólás to “Az Antall-család”

  1. How To Create A Wikipedia Page…

    […]Az Antall-család « TEMPUS[…]…

Hozzászólás