A Lenin-család nagy titka


Anna Iljicsevna Uljánova-Jelizárova pártmegbízatásként gyűjtötte az anyagokat a Lenin-életrajzhoz. Ehhez, a levétárakban kutatott és széles körű levelezést folytatott. Kiderítette, hogy az Uljanov-családban többféle vér is keveredett. Az anyai nagymama részéről német és svéd, az apai nagymama részéről pedig kalmük. Egyetlen más olyan felfedezésre akadt a hűséges nővér, amelyről élete végéig hallgatni volt kénytelen. Nem szólhatott az anyai nagypapáról, Alexander Dimitrevics Blankról.
Egy moszkvai újságírónőnek 1992-ben sikerült bepillantania a szigorúan titkos dossziéba. Így rábukkant két árva fiúra, Alexander és Dimitrij Blankra, az 1820-ban keresztény vallást felvett két zsidó gyerekre. A fiúk még Ábel és Izrael néven lettek anyakönyvezve.
Ezeket az adatokat Lenin nővére a leningrádi rendőrségi irattárban találta meg, 1924 őszén. Csupán nyolc esztendő elteltével merte erről Sztálint értesíteni. Felhívta a figyelmét az erősödő antiszemitizmusra, amely akkor már a párttagok között is felütötte a fejét, s arra a meggyőződésre jutott, hogy felfedezésének közzétételével küzdeni lehetne az antiszemitizmus ellen, hiszen Lenint az egyszerű emberek milliói istenítették. Sztálin lakonikus rövidséggel válaszolt: “A jelenlegi helyzet erre nem alkalmas és nem illik erről fecsegni.” /A cikket otthon is közölték 1992-ben/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: