Tisztelt Orbán Úr! Hol maradt a kormányváltás?
▓ (…) Orbán Úr, Ön azt mondta korábban, hogy ha megnyerjük a népszavazást, akkor a kormánynak mennie kell, azaz új választások lesznek. Erről most egyetlen szó sem esik. Ezt már nem is minősítem, meg úgyis tudjak a véleményem erről.
Ismét bizonyosságot nyert, hogy a Nemzet érdekeit hosszú évek óta nem képviseli senki. Érthető tehát az a teljes összeomlás, amiben pillanatnyilag vagyunk, ami azért tragikus fokozott mértékben, mert mindeközben Nemzetünk ellenségei mérhetetlen gazdasági hatalomra tesznek szert, azt pedig megint pontosan tudjuk, hogy a jövőre nézve ez mit jelent. — Tisztelettel, Steve Poyak /Nemzeti
Hírháló/ ◘
▓ Honfitársunk helyettünk is megkérdezte, amit meg kellett kérdezni! Köszönjük! Vér nem válik vízzé! Legyen ez figyelmeztető azoknak, akik még mindig bekötött szemmel járkálnak a politikai sötétségben, és hisznek a soha be nem váltott szép szavaknak, fuldoklók reménykednek, kapaszkodnak szalmaszálakban. — Judit ◘